TUDOMÁNY A művészeteket gyakorló emberek anyagi helyzetüktől függetlenül boldogabbak, mint művészet nélkül élő társaik - közölték norvég kutatók
Erről az jutott reggel az eszembe, hogy ennek most van-e hírértéke. Kiindulva a "felfedezésből" azonnal az az általánosítás is igaznak tűnik, hogy bármely olyan tevékenység, amely a racionalitástól, a hétköznapi gondoktól, a gondolkodástól, előre látástól eltereli a figyelmet,az boldogabbá tesz. Erre különféle érzékszervi csal(ód)ásokat találhatunk ki:
Közvetetten (például):
- látás: bűvészet, Vasarely képek-szobrok, filmek, 3D filmek, stb.
-hallás: sztereo vagy kvadrofon hangzású hangok, zenék, koncertek, stb.
- egyensúly: bungee jumping, körhinták, különféle vidámparki szerkezetek, stb.
de a "könnyebb" út az egyenes, a közvetlen érzéki csalódás kiváltása, amikor azonnal az agyat stimuláljuk bódító vegyszerekkel, legyen az parfüm, drog, alkohol, és ami ezek természetes módja, az álomlátás.
Tény, hogy a természet is kitalált számunkra olyan állapotokat, mint az álmodás, a delírium, a különféle betegségekkel együtt járó képzelgés, mámor vagy akár paranoia. Mégis tipikus emberi magatartás, hogy az érzékszervek és/vagy az agy közvetlen tudatmódosításával próbáljuk meg a rosszat elviselni: szíverősítőket veszünk be sporthoz, küzdelemhez, csatadalt vagy dobpergést hallatunk roham előtt és alatt, kölnit - parfümöt vagy alkoholt használunk társas érintkezésekkor, amelyektől magunkat szebb színben tüntethetjük fel a másik előtt, zenével, koffeinnel, nikotinnal oldjuk a feszültséget, és tesszük a felsoroltakat mindazért a közös célért, hogy deformáljuk a realitásokat.
Ha az ember "boldog" - ezalatt azt értve, hogy alapvetően semmi gondja -, akkor ritkán keresi (tudatosan) a boldogságát. Ha valami fáj: elhagyott a kedves, sok a munka, bevertem a könyökömet, nem értenek meg az emberek, nincs pénzem stb., akkor - jobb híján - megpróbálom elterelni a gondolatomat a realitásról --> megpróbálom deformálni a realitást.
Az ennek eléréséhez felhasználható kelléktárnak a művészet azonban egy költséges, időigényes módja, ennél sokkal könnyebb elszívni egy cigit, lenyomni pár felest, belőni magunkat és társai. Ez tagadhatatlan. Akkor ennél a művészet már mégis csak annyival civilizáltabb, hogy ahhoz már törődés is kell, érzék, hajlam, sokoldalúság. Talán odáig senki se süllyed manapság, hogy ha sír a gyerek, akkor "belövi" mákgubóval, ópiummal, hogy nyugodjon meg, inkább úgy deformálja a realitást, hogy ringatja (egyensúly), énekel (hallás), simogatja (tapintás és hő), esetleg bohóckodik (látás) és mesél (közvetlenül az agyra hatva, illetve stimulálva a valóság önálló deformálását).
Nekünk, felnőttnek látszó tárgyaknak, azonban megadatott egy olyan lehetőségünk is, amely- szerintem - még magasabb fokú módja a realitás deformálásának: az önkifejezés. Számomra ez azért magasabb fok, mert a művészetek, zene, vizuális művészetek, stb. nagy része kimerül a passzív nézésben, hallgatásban. Aki tényleg boldogabb akar lenni, és nem a cigit, kávét, piát, drogot akarja ehhez felhasználni, az OK, nézelődjön kiállításokat, járjon színházba, moziba, operába, ami jól esik, hallgasson zenét, de - aki még emelkedettebb módot választana, az alkosson. Írjon szösszeneteket. Gyurmázzon röhejes alakzatokat. Menjen el táncolni. Sportoljon. Beszélgessen. Fejezze ki önmagát egy megépített LEGO várral, egy fotóval, egy béna rajzzal, ásson fel egy sort a kertben, tanítson meg valakit az ujjait a szájába véve fütyülni vagy akármi ilyesmi. Nem számít a minősége abból a szemszögből, hogy boldogabban fog élni. És "félő", hogy a környezete is. Ehhez pedig nem kell művésznek lenni, se művészeteket gyakorolni.
